
Az A290-ről már hallottunk korábban, azonban egy Svéd újság lapjaiban került említésre az A390 is.
A jelenlegi információk alapján az egyetlen különbség a két modell között az élőkép funkció lesz, és a korábbi hírekkel ellentétben nem dual slot-os (MS és SD) memóriakártya hely lesz benne, hanem összesen egy nyílás, ami vagy-vagy alapon működik majd (MS vagy SD).
Árak is napvilágot láttak:

Azért is szeretjük a keleti országokat, hiszen onnan ömlik ránk a legtöbb pletyka (amiket eddig lusták voltunk kirakni, na de majd most..) és persze onnan szivárogtatják ki a legfrissebb termékeket. Ennek újabb ékes példája a Sony Alpha DSLR-A290 nevet viselő készülék, amely az A230 nagytestvére lesz.
![sony_a550[1]](http://fotoful.mdome.hu/wordpress/wp-content/uploads/2010/02/sony_a5501.jpg)
Az A500 teszt után a nagytesó is sorra került a pixinfónál. Sok újdonságra persze nem kell számítani, de egy átpörgetést megér.
A Sony első középkategóriás tükörreflexes gépei közül az A500-at már megvizsgáltuk, most következzék a kb. 30e Ft-tal drágább A550-es. A kis árkülönbség ellenére néhány jelentős eltérés találunk majd, melyek esetenként komolyan érinthetik a használhatóságot is. Természetesen az alapok azonosak az A500-zal, így sok rész ismerős is lesz. Vágjunk bele…
A teljes teszt itt olvasható.

Kissé szokatlan lépésre szánta el magát a Sony, ami ugyan teljesen ésszerű lépés:
Kifuttatja a sikertelennek tűnő A230 modellt.

Előkúszott a DSLR-A550 kistestvére is a DSLR-A450, 14 megapixeles APS-C szenzorral, élőkép nélkül és egy nem kihajtható, 2.6″-os méretű LCD kijelzővel.


A 2009 novemberi eladásokból Japánban már kiderült, hogy melyik készülék fogyott jobban, de most összeeresztették a két készüléket, hogy megtudjuk melyik teljesít jobban.
![Front[1]](http://fotoful.mdome.hu/wordpress/wp-content/uploads/2009/12/front1.jpg)
A dpreview is elkészült a saját kis Sony Alpha 550 tesztjével, 28 oldalon keresztül lehet nézelődni, az értékelés viszont röviden “Ajánlott“.

Aki már belépett a DSLR hadszíntérre legalább egy belépőkategóriás készülékkel, biztos eljátszott a feljebblépés (fullframe) gondolatával és valószínűleg a címben szereplő 3 készülék közül valamelyik lehetne a választás optimális körülmények között. Most kiderülhet melyik lenne a legjobb választás.
![SONY-A550-vanity-375[1]](http://fotoful.mdome.hu/wordpress/wp-content/uploads/2009/12/sony-a550-vanity-3751.jpg)
Combos kis 17 oldalas teszt a Sony Alpha DSLR-A550 készülékről, és hogy ne legyen annyira unalmas az a 17 oldal, van benne összehasonlítás is.
![727665333_bcged-M[1]](http://fotoful.mdome.hu/wordpress/wp-content/uploads/2009/12/727665333_bcged-m1.jpg)
Vissza a DSLR-ekhez. Nem szórakozik a Photography Bay sem, lerántja a leplet a Sony Alpha DSLR-A500 és A550 közötti különbségről.
ISO100 és 12800 között lövöldöztek velük, a tesztobjektív pedig a Sony SAL 50mm f/1.4 prime obi volt. Kattintsatok ide az eredmények megtekintéséhez.